Elérkezett a búcsú ideje

Péntek este! Az otthoniak már nagyon vártak minket, nekünk is nagyon hiányoztak, de azt is tudtuk, hogy ez a pár nap, ez a néhány barát holnaptól már egy újabb hiányérzetet kelt majd bennünk. Hiányozni fog a reggeli ébresztés, még a sorban állás is, a messzire elgurult labdák a focipályán, a hangárban a sípoló hang, amikor összegerjednek a mikrofonok, hiányozni fog a Tüskevár, ahol a médiások trónoltak. Hiányozni fognak a felnőttek, de legjobban a barátok, a nevetésük (főleg Bettié), a közös zenélés, a kis titkaink. Péntek este sírtunk, mert bár még együtt voltunk, tudtuk hamarosan el kell válnunk, már soha nem lesz olyan, ami most van, jobb lehet, de pont ilyen nem. Akkor buggyant ki az első könnyünk, amikor a focisok összekapaszkodva azt énekelték, hogy “elmúlt, ez a tábor is elmúlt”, aztán még Krisztián is szaggatta a szívünket két gyönyörű dallal, de amit már végkép nem lehetett sírás nélkül kibírni, az Nagy Norbi gitáros búcsúzása volt. Norbi azt mondta, hogy Ő nem a szavak embere, ezért azt szeretné, ha a gitárja beszélne helyette, nem bírom leírni, mert még mindig összefut a szememben a könny… szóval beszélt az a gitár! A végén, a médiások filmje jött, azt már a kemény fiúk se bírták meghatódás nélkül. Emlékezzünk együtt, nézzük, sírjunk, és várjuk a 2015-ös tábort amikor “mind együtt leszünk”!